Nemzetiségi Ellátó Központ

2010 áprilisától a Csorba Győző Megyei – Városi Könyvtár Hálózati osztálya kapta meg a volt Báziskönyvtár, majd Módszertani osztály, legutóbb Területi osztály azon feladatát, amelynek megfelelően a Baranyában élő kisebbségek könyvtári ellátását végzi.
A tavaszi hónapokban a valamikor jól működő, de évek óta alvó szolgáltatást tekintette át osztályunk. Felmértük, hagy milyen feladatokat kell elvégezni ahhoz, hogy a baranyai kisebbségek könyvtári ellátását magas szinten tudjuk biztosítani. Feltérképeztük a megyei nemzetiségi hálózatot, áttekintettük katalógusainkat, leltárkönyveinket, összesítettük a megyei – városi könyvtárban meglévő állományt, valamint a településeken, iskolákban kint lévő állományegységeket.

Az állomány jelentős része a valamikori Német Báziskönyvtár állománya, de szép számmal megtalálható már horvát nyelven íródott, és a romákkal foglalkozó magyar és lovári és beás nyelven íródott kiadvány is.
Ugyancsak feladatunk a közeljövőben a mohácsi Mohácsi Jenő Városi Könyvtárban elhelyezett több mint 15 ezres horvát – szerbhorvát – állomány revíziója, selejtezése, és feltárása. Sajnos a mohácsi városi könyvtár forráshiány miatt nem tudja ellátni a horvát dokumentumok kezelését, ezért a CsGYMVK Hálózati osztálya felvállalta az állomány további kezelését és a magas szinten való szolgáltatásnyújtást, mint ahogy azt a mohácsi kollégák tették.

A jogelőd Csorba Győző Megyei Könyvtár állományadatai szerint 38.823 dokumentum szolgálja a nemzetiség könyvtári ellátást. Jelenleg 27 településen/oktatási intézményben van kihelyezve az állomány jelentős része (ezek az adatok nem tartalmazzák a mohácsi könyvtár adatait). Az állomány éves szinten 500.000,- Ft értékben gyarapszik, a legújabb kiadású német, horvát és roma dokumentumokkal (könyv, CD, DVD, CD-ROM). Ez a forrás – és így a dokumentumok – az Országos Idegennyelvű Könyvtár gesztorságával érkezik intézményünkbe.
A munkák ezen szakaszában megállapítottuk, hogy állományrevízióra és ezzel párhozamos selejtezésre van szükség. Kerestünk és találtunk megoldást. Nyár elején sikerült egy főt ezeknek az állományoknak a kezelésére alkalmazni.

Az előkészítő munka után júliusban elindulhatott a könyvtári szolgáltatás alapját képező állomány ellenőrzése. Az elavult, rongálódott dokumentumoktól megtisztított állomány került át a Tudásközpontba, a Hálózati osztályára. A leselejtezett dokumentumok kivonása az állományból, selejtezési jegyzőkönyvek elkészítése mellett ennek a látens állománynak a retrospektív konverziója is elkezdődött egyidejűleg. A Tudásközpont Könyvtári Integrált Rendszerébe, a Corvina OPAC-jába kerülnek feldolgozásra a dokumentumok. A dokumentumvédelmet, mint az egész Tudásközpont állományát az RFID csíkok elhelyezése a dokumentumokban teszik teljessé.
Az osztályon helyet kapó állomány „láthatóvá tétele” után a 27 településen kint lévő letéti állomány áttekintése, revíziója, selejtezése, konverziója lesz a feladatunk.
Ezen állományok ellenőrzésével egy időben felvesszük a kapcsolat évekkel ezelőtt elejtett fonalát és újraépítjük a településekkel és a két tannyelvű oktatási intézményekkel a kapcsolatot. Terveink szerint új, friss, keresett dokumentumokat helyezünk ki a velünk együttműködésbe lévő és lépő településekre/intézményekbe. Ezekben az új alapokra helyezett kapcsolatokban a dokumentum ellátáson túlmutató, kulturális programok, író-olvasó találkozók, nemzetiségi konferenciák megtartása is rejlik.
Ennek kiváló példája a Csorba Győző Megyei – Városi Könyvtár és Lenau Ház összekapaszkodása, hogy a baranyai németeket ellássuk német nyelvű irodalommal. Erre a kapcsolatra építve jött létre idén tavasszal a megállapodás intézményünk és a Minerva Könyvtár között, hogy a Lenau Háztól örökös letétbe kapott állományból mintegy 700 dokumentumot – főleg gyermek és ifjúsági irodalom –, valamint a NEK állományából körülbelül 300 dokumentumot letétként a Minerva Könyvtárba helyezzük el. Reményemet fejezem ki, hogy ez a több mint 1000 könyv jó szolgálatot tesz a baranyai németség könyvtári ellátásáért.

Végezetül elmondható, hogy a Csorba Győző Megyei – Városi Könyvtár tisztában van a nemzetiségi könyvtári ellátás fontosságával. Keresi a forrásokat, a pályázati lehetőségeket, hogy a baranyai kisebbségeket elláthassa az anyanyelveken íródott dokumentumokkal. Ugyancsak a választások lezajlását követően megkeressük az önkormányzatok kisebbségekkel foglalkozó biztosságait, valamint közvetlenül a kisebbségi önkormányzatokat az általuk képviselt kisebbségek könyvtári ellátásának újragondolásával, a kapcsolatok megújításának szándékával.
Mindezt könyvtárunk a jól kiépített mozgókönyvtári ellátórendszerével párhozamosan végzi, hiszen erre a kistérségi településeket megcélzó – normatívával megtámogatott – szolgáltatásra támaszkodva elérhetünk az aprófalvak kisebbségeihez is. Legújabb projektünkkel – Könyvtárbusz – is éppen a hátrányos helyzetű lakosságot igyekszünk a magas színvonalú, 21. századi könyvtári ellátással megtalálni, a hátrányokat csökkenteni.

Céljaink, feladataink világosak, azokat a jó kapcsolatokat kell keresni, építeni, ápolni, amire kiváló példa a Minerva Könyvtárral kötött letéti megállapodás.

Elérhetőségünk:

Cím: 7622 Pécs, Universitas u. 2/A.
Postacím: 7603 Pécs, Pf.: 117
Telefon: (72) 501-500 / 28058, 28015

Munkatársaink:

Márkus István osztályvezető markus.istvan@baralib.hu
Hajdu Zsuzsánna nemzetiségi referens hajdu.zsuzsanna@baralib.hu