„A szellemből anyag, majd újra szellem: ímé a könyv e köznapi csoda.
Elérhető lesz az elérhetetlen, ha fölveszed, s le nem teszed soha.”
(Csorba Győző)
Jelenlegi hely
Címlap ›Liszt emlékév 2011
200 évvel ezelőtt született Liszt Ferenc, a nagy zeneszerző és zongoraművész. Az évforduló méltó megünneplésére az inspirált bennünket, hogy a fiatal Liszt Ferenc koncertet adott Pécsett, továbbá karművet komponált Patakcsa címmel a Pécsi Dalárda férfidalosainak. Városunkban a zeneélet nagy múltra tekint vissza.
Célunk az volt, hogy minél szélesebb körben megszólítsuk a fiatal korosztályt, ezért Liszt - Junior címmel kreatív alkotó versenyt hirdettünk. Példát kívántunk állítani arra, hogy bármilyen kis helyen születik valaki, ha elhivatott, tehetséges és szorgalmas, akkor népének dísze, halhatatlan segítője lehet.
Felvettük a kapcsolatot a fiatalokkal foglalkozó intézményekkel, szervezetekkel. Segítségükkel felkészülhettek a fiatalok a Liszt Ferenccel kapcsolatos műalkotások elkészítésére, beküldésére. A beküldés határideje 2011. október 1-je, a Zene Világnapja volt.

Közel 100 pályamű érkezett be: 2 saját komponálású zongoradarab, 1 kórusmű-átirat harangokra, 2 vers, 1 kisnovella, sok írásos prezentáció, rajzok és festmények. Háromtagú zsűri bírálta el az alkotásokat: Burkus Istvánné zenetanár, a pécsi Liszt Ferenc Társaság vezetőségi tagja, Dr. Szabó Szabolcs karnagy és ének-magyar irodalom szakos tanár, Vörös Csilla rajztanár és művészeti szaktájékoztató könyvtáros munkatárs.
Valamennyi diák alkotását díjaztuk arany, ezüst, vagy bronz minősítéssel, értékes könyv-, CD és tárgyjutalmat kaptak. 10 diák nyerte el a kiemelt „Budapest Díj”-at, amely egy szép kirándulást és budapesti koncertlátogatást foglalt magában.

A díjkiosztó ünnepséget 2011. október 9-én tartottuk.
A díjak kiosztását ünnepélyes keretek között, koncerttel és zenetörténeti előadással tettük felejthetetlenné. Simon Géza Gábor jazzkutató és diszkográfus szakemberi „Liszt Ferenc és a jazz” című előadásával kifejezetten a fiatal korosztály számára készült élményszerű módon. Az előadást élőzenés bemutató egészítette ki. A koncertműsor előadói Mezei Melinda (ének), Szabó Ferenc János (zongora) voltak.
2011. november 19-én került sor a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatókönyvtár meglátogatására Budapesten.
9 diákot vittük el a budapesti kirándulásra a Liszt Ferenc Emlékmúzeumba. (1 diák sajnos nem tudott eljönni a 10-ből.) A fiatalok számára nagy élmény volt a Liszt Ferenc kiállítás és az emlékszobák megtekintése, ahol azon a helyen járhatnak, ahol a nagy zeneszerző élt és zongorázott. Lehet látni a kis útizongoráját, több híres nagy zongoráját is, kottáit, könyveit és bútorait. Meghallgattuk a matinéhangversenyt.

A közös ebédet követően városnézésre mentünk Liszt Ferenc nyomán. Megtekintettük a Zeneakadémiát, az Andrássy út több híres épületét, majd a Városligetben fejeződött be a séta.

A mellékelt fotók tanúsítják, hogy sikerült nagy élményt nyújtani a diákoknak.
Zenei Osztály




